kísértetek
|
||
|
Blogok öszinte tartalmi és formai kísértetei
ARCHÍVUM
2010. január 2009. december 2009. július 2008. február 2007. május 2003. június 2003. május 2003. április 
My E-Mail:
Klikk a lenti picurira!
Gyermekrajzok Erdélyből
Ha a 25 órányi RealAudio random dal nem jelentkezik be, a honlapra kell menni, ott a bal felső sarokban, a fehérrel kiemelt linkre kell klikkolni.
Ma: Sepsiszékről ma megint Ötvös Józsi húzza, de most egy barcasági invartitat, harmadmagával... - Ha a képre klikkolsz TESZTABLAK
|
2010. január 7., csütörtök
http://kiserletek.freeblog.hu/archives/2009/07/26/4216578/
szeretem a webkettőt, szeretem a webhármat.. szeretem a facebookot, szeretem a blogtert, szeretem a freeblogot, a bloghut, szeretem a twittert és a tumblr.com-ot.. naon jók.. 2009. december 2., szerda
2009. július 26., vasárnap
2009. július 6., hétfő
Sokat gondolkodom, hogy van a világon olyan NŐ, aki nem büdös kurva, mint a többi? Amikor nincsenek itthon Endréék néha beszökök hozzájuk internetezni. Találtam egy nőt, akibe azt hiszem, hogy szerelmes tudnék lenni. http://chily.freeblog.hu Elegáns, barátságos, művelt mint én, sok nyelven beszél, szép vörös haja van, demokratikus beállítottságú, árad belőle a fínomság és az elegancia. Őt szoktam nézegetni, nagyon szép blogja van, sugárzik belőle a fény, őt eltudnám fogadni őszinte társamul. Ha ismerné a lelkem és nem a külsőmet nézné, a legulyás levesezett frotír köppenyem, a szutykos vietnámi papucsom, a töröttkeretü sztk-szemüvegem amit Endre ragasztott meg IS pillanatragasztóval, ha nem azt szaglászná, hogy két hete nem mosakodtam, hanem meglátná bennem az igazi férfit, az embert akkor biztos, hogy szerelmes lenne belém. Azt hiszem. Írok is neki a kommentezőjébe, reggel óta megittam egy Európai úniós kannásbort és 2 dcl. vegyigyümit, most érzek hozzá bátorságot, hogy felvegyem vele a titkos kapcsolatot. Hátha felfigyel rám. Eltudom képzelni, hogy meglátogatna, hozna magával fésűt, hogy megfésülje a hosszúra nőtt hajam, talán ollót is, hogy levágja a már hasamig érő szakálammal együtt. Lehet, hogy Doprmikumot is adna ingyen. Nekem nincs erőm, kedvem a hajammal bíbelődni, de az ő gondoskodása talán erőt adna. Újra ember lennék. Lehet, hogy gyereket is szülne nekem, de nem lányt, mert nem szeretnék több kiskurvát nemzeni, köszönöm szépen, lányok nem kellenek, már van két óvodás kiskurva, akiket nem láttam egy éve, de nem is vagyok kiváncsi rájuk, nem vagyok kiváncsi rá hoyg fogják behálózni 10 év múlva az első halálra itélt férfiakat. 2008. február 19., kedd
2007. május 18., péntek
2007. május 17., csütörtök
Elhagyott a feleségem. Ma kimondták a végső szót a bíróságon: "Közös megegyezéssel..." Miatta nem blogoztam négy éve, mert csak ő volt, csak ő, semmi más. És Bettike, aztán Fannika. Kavarognak a fejemben az édes emlékek, a szőkesége, a mosolya, minden, és fogalmam nincs, hogy egyik pillanatról a másikra mi történt vele háromnegyed éve. Nem értem. Tajtékzó hullámok csapkodják lelkem porló zátonyát. "Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam." 26 évesen elvált ember lettem. Egy magányos fa. "Áll egy ifjú nyírfa a réten. Virágfürtös nyírfácska a réten. Dúli, dúli a réten, dúli, dúli a réten." Mind a két kislányomat a volt feleségemnek ítélte ma a bíróság. Nem tudom, hogy érdemes-e tovább élnem a vasárnapi láthatásokért. Hogy egész héten várjam azt a pár órácskát, amikor elvihetem Bettikét és Fannikát az állatkertbe? A szőnyegmintákat bámulom, ahelyett, hogy készülnék a holnapi zárthelyire. De így? Nem, nem, szó sem lehet róla. Nem érdekel már a jövő. Talán ez a blog megnyugtat, gondolkozom, hogy is fogalmazhatnám meg azt a borzalmat, ami velem történt. Miért pont velem? Feri azt mondta, hogy olvasta a neten, hogy az egyetemi házasságok többsége válással végződik. És? Nekem ehhez mi közöm? Ez az én életem. Nem? Nem a többség miatt voltam gépkocsikísérő évekig, nem a többségért fóliáztam a Brut arcvizeket egy zsugori tőkésnek éjjelente feketén, hogy a többséghez tartozzak! Plusz az évhalasztások az egyetemen, hogy a családomnak szebb és jobb jövőt biztosítsak. Azért! Többé nem akarok nőt látni. Soha többé! Bettikéből és Fannikából is ilyen nők lesznek, ha felnőnek? Tele vagyok kétségekkel az emberiség jövőjét illetően. 2003. június 1., vasárnap
2003. május 30., péntek
Három óra múlva úszunk a Tóban!!! A NÁDASIG! Szabadok leszünk. Életem harmadik legboldogabb korszakát élem. Majd elmúlik. Mint ahogy minden. De most annyira jó, és annyira szép, hogy néha magamban sírok. Nem lesz ilyen többé. Már húszéves koromtól ilyesmiket hittem. Vicces. Ez az utolsó vicc. Miért szeretnek meg engem? Mert tudok hexameterben beszélni? Mihaszna ember vagyok. Csak szeretetre vagyok jó. Hogy úszok majd? Amikor a nyelvem elharapva, Viszockij lágyan hullámzó, szívből szóló, csaknem giccses dalaira gondolok. Hogy vadult el ez az ember? Miért kezdett ordítani? Miért gondolok én mindig az elmúlásra, minden szép kapcsolatomban? Hányan fordírtották le, írták át ezt a verset? Hányféleképpen? És vajon miért? Mitől féltek előre? Hogy lehet úgy élni, hogy ELŐRE FÉLÜNK? Mifélék uralkodnak felettünk, és hogyan veszik a bátorságot? A Mirabeau híd alatt fut a Szajna S szerelmeink, Legyen emlékem róla (?) Mindig így volt, az öröm jött a kínra, Jöjj el éj, kondulj meg óra, Száll a nap, s itt hagy magamra. Kéz a kézben állunk szemtõl-szembe, Amíg lentrõl Karunk hídját befestve, A lomha hab ránk pillant mindörökre. Jöjj el éj, kondulj meg óra, Száll a nap, s itt hagy magamra. Elfut a szerelem, mint e folyó Bizony elfut, Mint az élet, mely lassú, És mint a remény, a hévvel áradó. Jöjj el éj, kondulj meg óra, Száll a nap, s itt hagy magamra. Minden nap és hét belehull a múltba, Mint az idõ, A vágy sem tér már vissza, A Mirabeau híd alatt fut a Szajna. Jöjj el éj, kondulj meg óra, Száll a nap, s itthagy magamra. Nem én fordítottam. Majd átírom. Giccses. És nem igaz! Nem mindenkire igaz! Ugye? 2003. május 26., hétfő
2003. május 25., vasárnap
Két nap után megjöttem időre a Tótól, hogy az is érzékelhessen, akihez végülis tartozom. És gondoltam, hogy lecserélem a blogon naponta ajánlott Ötvös Józsi muzsikát. Aztán nem. Mert pontosan ugyanazt érzem - gondolkodni nem tudok -, de egészen pontosan, szóljon helyettem ez az învârtita, a szavak, a betűk úgyis széthullanának. Ideteszek két versikém is, amitől érzelmileg most nagyon messze állok, de hátha más nem. 1. lángoló tigrisek, szétfröccsent artisták, lovakról lezuhant, eltiport szűzkurvák, széttépett tűzoltók, füstölgő végtagok: jó napot! mihálynyikodlik béni, cirkuszos vagyok. 2. a sátán kertjében nem jár villamos, és nem csattan harcászati gémkapocs, a púderfára sem tesznek vállapot, és soha nem gyújtják meg a gázszagot. És egy harmadik ihletésem, amit én - az utolsó két sort leszámítva - kicsit mesterkéltnek érzek (olyan feltuningolt, utánpowerezett kosztolányidezsősnek), de lehet, hogy más nem: szakadt szavakba szakadt szavakba fóliázott, nájlonfecsejbe fülledt nyelvem tegnap éjjel végképp lenyeltem. fegyelmezetten várakoztam, kimúltam és új létre tértem. a zománcosan pergő esőbe ahogy viharkabátban kiléptem, belebotlottam egy költői képbe: a golyóálló ablakon ütött léken szivárványosan bedőlő emlékképek színes papírhajókként úsztak a mélyben, a pocsolyába fúlt, még rezgő időben. a fekete márványként rám borult éjben merengve néztem a színes forgatagot, amikor eszembe jutott, hogy az előbb nyitva felejtettem a fürdőkád csapot. És mint érzékelhető, belekukucskáltam így bő két nap után a netbe, és találtam is valamit, ami tetszett: Kis magyar szarásmonográfia Ez a mai jegyzet jó zagyvára sikeredett. Sajnálom, ha a jóhiszemű klikkoló csalódott volna... 2003. május 21., szerda
A világ töredékékre hullása, lineáris leírhatatlansága sokunkat feszélyez, hiszen már a szavak sodrásában is, kinél miféle képzetek keletkeznek az eltipor szóra. Kinél semmi, másnál beteges kéj vagy félelem, és még csak a szavaknál tartunk, hol vannak a bonyolult szintaxisok, netán gondolatok. Ezért örültem meg egyszer három gondolatfoszlányának, kicsit oldódtak a fékek, és én is megpróbáltam hasonlóan válaszolni: végre, talán megért valaki - gondoltam, vagyis (kissé ügyetlenül) kisérleteztem. És hol vannak még a hangok? (A lélek hangjairól már szólni sem merek.) Mostanában, hogy így lebegek, megpróbáltam imígyen, egy kicsit szebb szövetű verset írni, ahol a tényleges hangok és képek, a líra képei, ritmusa összeolvadnak, és kifejezi azt az irányíthatatlan érzést, amit valaki iránt táplálok, és ő táplál bennem és irántam. Nem sikerült. Egy förtelmes torzó született, és maradt a vers, ami éppen jónak is mondható. A testi szerelmet pár ezer éve megpróbálják valahogy nyakon csípni, visszatükrözni, megörökíteni, Homérosztól, Szapphón, Hölderlinen, Schubert zenéjén át Balzacig, Turgenyevig, Antonioniig (de hosszú lenne a sor) és hiába, mintha ugyanannál az első lépésnél tartanánk, mintha egy tapodtat sem léptünk volna előre. Nem is fogunk. Örökre bennünk ragad szerencsére, csak elmotyogni tudjuk, és gügyén, kábszeresen nézni a Másikat, az arcát, szemét, egész lényét. 2003. május 15., csütörtök
Fél éve megismertem egy végtelenül aranyos kisasszonyt. Eleinte semmi komolyra nem gondoltam, aztán lassan, nem is tudom hogy esett, azon kaptam magam, hogy halálosan szerelmes vagyok. (Már megint a szerelem, már.., a kurva életbe...) Fátyol ül az agyamon, kószál, zsibong a lelkem, csak gügyögök, motyogok, a teendőim csak halogatva, szerteszéjjel, a Metába se írok már, mintha eszemet vesztettem volna. Óráról órára, napról napra minden porcikámban bizsergek, epedve mindig azt várom, hogy mikor láthatom, érinthetem újra. Mi lesz? Ez a szép kapcsolat is semmivé foszlik majd? Ezen töröm a fejem, ha éppen tudok gondolkodni, és nem szerelmi mámorban tébolygok: 
2003. május 13., kedd
erről a fura, brutális, szeszkazán fickóról, viszockijról, eszembe jutott, hogy nagyon szerelmes lett belé marina vladi, és viszont. olyan halálosan. viszockij útlevelet kért, hogy a szerelmével élhessen: kilátástalannak tűnt. meg se fordult a fejében, hogy a kgb óriásit lélegzett fel, és futárral küldte neki a passportot. kiment, kicsit szétnézett párizsban, egyre rosszabb kedve lett, és kisvártatva azt mondta, hogy neki az első, legnagyobb, és soha nem múló szerelme oroszország. pedig nagyon szerelmes volt. kiérződnek ezek a dalaiból és verseiből, vagyishogy közvetlenül nem ezek, hanem egyfajta, igen érzékeny és ellentmondásos, akár durva, de őszinte lélek szólal meg a dalaiban. ezt szeretem vladimir viszockijban. --- (anekdotázhatnék még, de inkább lecseréltem a linkeknél a dalt, sok dalra.) 2003. május 11., vasárnap
Délután régi barátom látogatott meg, Vladimir Viszockij. 20 órányi muzsikája van a hivatalos honlapon, de más társaságba voltam hivatalos, és csak futtában füleltem bele, ebbe a vodkaszagú és megkeseredett bárdba: kicsit a popsi kiállításom hatása alatt is voltam. Késő este egy dalának szövege kezdett motoszkálni a fejemben, amikor arra terelődött a szó, vajon miért romlik el, hullik szét annyi minden, és vajon mi épül a helyébe. Egy-két hónapja gyakran éreztem ilyesmit a monitor előtt is, úgyhogy hajnalban hazaérve elővettem a szöveg magyar fordítását, hogy pontosabban megnézzem. Itt a dal. Ennek a dalnak soha nem igazán a muzsikája ragadott meg (a többié annál inkább), hanem a szövege, mint mondottam. A ház Az orosznyelvű dalszöveg A dal RealAudioban Hallgat a ház a homályban, furcsán, A Hét Ravasz, Gonosz Szél útján, Minden ablak a szakadékba lát, S az országútra nyitja ajtaját. Elfáradtam, lovaim kifogtam, Ha él itt valaki, ne hagyjon bajban! Árnyék suhant el a szín mögött, Keselyű szállt lejjebb, szűkítve a kört. Belépsz a házba, mint a kocsmába, Az emberek harmada ellenség, Szájukat húzzák: hívatlan vendég. A sarokból pofákat vág a szentkép. Motyogni kezdtünk, ködösen és bambán, Egy dalt üvöltött egy srác a gitárján, Egy másik idióta, tikkes, kis tolvaj, Az abrosz alól kést mutatott titokban. Miféle ház ez itt? Mondják meg, kérem, Mint egy pestis-barakk, áll sötéten, A levegő fogytán, pislognak a mécsek, Tán elfeledtétek, milyen az élet? Az ajtó kitárva, de lelketek zárva, Hol marad a gazda, és a pohárka? Mi már csak így élünk, hosszú idő óta, Ha erre sem emlékszel, kotródj a pokolba. Füveket eszünk, sóskát rágcsálunk, Megfonnyadt a lelkünk, sok a pattanásunk, Borban kerestük lelki vigaszunkat, Verekedtünk, vagy felhúztuk magunk. Farkasok elől lovakkal futottam, Miféle vidék ez, hová jutottam? Hol az a hely, hol maradnék örökre, S a padló sem sáros és nincs teleköpve. Ilyen házakban még sohasem háltunk, Árnyékban élünk, Álmot sem látunk, Szentképek alatt suttogva beszélünk, Fekete koromban fekszünk és félünk. A bűzből, hol ferdén lógnak a képek, Megléptem, rohantam, neki a szélnek, Vittek a lovaim, ők is féltek, Oda, hol emberek emberként élnek. Minden eltűnt és minden elfolyt, Dobált az élet, de el nem dobott, Rosszul daloltam volna rólatok? Fekete szemek, fehér abroszok! (Földes László fordítása) Még megnéztem újra a popsi kiállításom, de most unottan futottam végig, talán az ital és a hangulatom változása miatt. Amíg a dalait hallgattam, írogattam ezeket a gondolatmorzsákat, hátha mást is sikerül a depresszióba döntsek.:)) Csicseregnek a madarak, mindjárt világosodik, és nekem most jönnek az éjjel démonjai, amikor kisüt a nap. 2003. május 9., péntek
Elkeveredik, egyre visszakereshetetlenebb a semmirevaló topikok és hozzászólások tengerében a 2001-ben indult new wave. Örökre el fog tűnni. Ted Kovacs infantilis verseiben talán ott motoszkál, tapintható ez a korszak, mely a Törzsasztaltól a Kávéházon át a Metakazamata összeomlásáig tartott. Talán megőriz valamit belőle. Még digitális pillangó is majdnem beszállt, írt egy-két tűrhető Ted-verset, de már nem tudott vagy nem akart kapcsolódni. A bomlás, a széthullás első jelei is lehet, hogy itt kezdődtek. Nem tudom. Az autókereskedésben Kérek egy autót. Nem számít, milyen, lehet a legkisebb, és a legcsúnyább színű, légzsák sem kell, a szervokormányt leszarom, csak ködlámpája legyen, hogy kitaláljak ebből a kibaszott fehérségből. Egyre fogyatkozott a Ted-írók tábora, a végére hárman mardtak. Itt van ebből a korszakból, a Metakazamatából egy másik Ted Kovács vers: szerelmesvers egy vörös hajúról álmodom akire az american express kártyám nyugodt szívvel rábízhatom egy vörös hajúról álmodom akivel a szemközti margit-szigeten kéz a kézben sétálhatok akivel végre végignyújtózhatok egy padon és zsebemből a kommersz brandymet előhúzhatom aki éppúgy szeret ha csókolom vagy rugdalom ha a mellei közé fúrom arcomat vagy pofán baszom egy vörös hajúról álmodom akinek én vagyok fontos és nem a pénzem vagy a faszom aki nem a verseimért szeret hanem csak azért mert vagyok egy vörös hajúról álmodom aki a szaunában aludt még egy kicsit a vállamon *** Mára elég volt a depresszionizmusból, burnoutizizmusból, ideologizmusból, filozofizmusmból, ontologizálgatásból, mert itt kérem szépen, noi fenekek, popsik, ülepek, valagak, tomporok, farok, popók libegnek, riszálnak, csóválnak, cicáznak, ringanak szerteszéjjel a városban, ahogy ebbe tegnap zsosz belegabalyodott a blogjában, a noi tomporok nem kifejezetten anatómiai megközelítésével; igen, a szférákba emelte a talajtól (betontól) 80 centiméterre ringó izom- és zsírpárna-domborulatokat, extázisba, transzcendenciába esett, kínok közt tépelodve istenítette szinte mindegyiket. Gondoltam, van úgy, hogy nem jár zsosz az utcán, és e koranyári, lengén takart popótömegjelenetek megvonásától, fizikai és piszichikai függésétol károsodások, fursztrációk is érhetik. Ezért válogattam, tallózgattam-ollózgattam egy kis popsipótlékot neki, és kedves olvasóimnak (a lányoknak is, ön-összehasonlításképpen, már akik szokták magukat hátulról nézegetni a tükörben -- gondolom igen, vagyishogy tudom, ilyenek ok). Elgondolkodtam, mi férfiak miért kattanunk be az elso pillantásra, miért domborodik a nadrágunk, ott, izzik az agyunk leginkább a noi test eme bájos, gömbölyded felétol, a leginkább és legazonnalabb. Valószínuleg azért, mert genetikusan azt táplálta belénk a Mindenható, hogy ad hoc ihletésre, hátulról lássunk neki a baszásnak, ha nagyon olyanunk van, és nem konyakozunk vagy teázgatunk éppen Carlos Santanát hallgatva a fotojben, cseverészve. Hiába, kultúrlények lettünk. A Mindenható nem gondolhatott a berzser fotelra, konyha- és irodai székre, kanapékra, vonatülésre, az O fejében inkább csak a riszálgatás, magokért hajolgatás fordulhatott meg, hogy rávezesse a férfit a noi test eme tájékára, melynek folyományaképpen unokáinkkal ebédelhetünk, játszhatunk, gügyöghetünk majdan. Kiveszoben van a vadság, brutálitás belolünk, mert ha nem így lenne, biztos, hogy az utcán, hátulról ugranánk rá nostény, homo sapiens emlostársainkra. Megzaboláztak bennünket. popsi 1 - popsi 2 - popsi 3 - popsi 4 - popsi 5 - popsi 6 - popsi 7 - popsi 8 - popsi 9 - popsi 10 - popsi 11 - popsi 12 - popsi 13 - popsi 14 - popsi 15 - popsi 16 - popsi 17 - popsi 18 - popsi 19 - popsi 20 - popsi 21 - popsi 22 - popsi 23 - popsi 24 - popsi 25 - popsi 26 - popsi 27 - popsi 28 (elnézést, néhány popsi nem 'töltődik le' - a szerveren változott ez-az -, ha lesz egy kis időm és hangulatuom, 'helyreteszem' őket.) Két-három kép sajnos ismétlodik, de ekkora mennyiségnél ilyesmi megesik az életbeli popsikánaánokban is.
2003. május 8., csütörtök
Ma a Lánchídnál volt dolgom, aztán sétálgattam a Duna-parton, leültem a rakodópart alsó kövére (hogy a lóbaszó, kurva életbe nincs épp dinnyeszezon), és egy picit a (sajnos ma már régi) Metakazamatára gondoltam. Messzire távolodott, talán ez a korán jött nyár is bekavar: ma is elhesegettem a monitorvibrálás fantomját. Ám egyes emberek (nickek) tisztán kirajzolódtak előttem, mintha mellettem ültek volna, annyira közel éreztem magamhoz őket. Láttam az arcukat, gesztusaikat, moccanásaikat, és olyan felhőtlen volt egy pillanatra minden. Ahogy valójában is: egy vontatóhajóról a szemembe tükröződött, visszacsillant egy villanásra a napfény, épp amikor megszólalt a kürtje -- furcsa egybeesés, gondoltam én. Zaftos és leleplező IRL infók, műfordítások, intim fotók, néhány régi, Metakazamatabeli nickről (emberről). morticia addams:
Az egyre jobban, és végül egymástól is elszigetelődő kulcsemberek távozása után, elvétve vannak még a Metakazamatában jó hozzászólások. Egy pillanatra felüdültem ma... Ez a szösszenet az önirónia igen finom paródiája. Vajon észreveszi-e még valaki? |
|
Tavaly óta sem változott az életem.
Elveszett ember vagyok a kurva nők miatt. A már óvodába járó kiskurva lányaim szóba se állnak velem, belőlük is büdös kurva lesz, mint az anyjukból, és azthiszem, hogy a földgolóbis összes kloákás ringyójából. Minden nő aljas kurva. Örökre kimaradtam az egyetemről, tönkre tett a volt feleségem, már csak Endérben bízok, aki szerzett nekem egy hamis hontalan igazolványt. Nem kell ételre pénzt költsek, a Köztársaság téri ingyenkonyhán kapok nagyon finom ételt a hamis hontalan igazolványomra. Éthordóban elis vihetek. Az apukámtól kapott fillérek pont elegendőek a napi két kannásborra és a kínai piacon beszerzett Xanaxra és Dormikumra. Másra nincs szükségem, köszönöm szépen. És köszönöm Endrének, hogy a házuk padlásterében lakhatok. Adott egy vödröt, hogy abba vizeljek, napi egyszer pedig beenged a házukba nagydolgozni. Szép kisfiai vannak, nagy szerencséje, hogy nem kislányai, akikből úgyis kurvák lennének, mint minden kislányból, de a feleségéből is, akiről ÉN látom, hogy aljas kurva, mint minden nő. Nincs olyan nap, hogy ne ordítozna Endrével, hogy "rúgd ki azt a büdös homlest, poloskás lesz a házunk, tüdőbajt kapnak attól a munkakerülő alkoholistától a gyerekek".
Az előbb levettem a jeggyűrűm.
Fehérlő vákumként szívja a helyét gyűrűsujjamon az elmúlt négy év tüneménye, sötétlő terhei, szívet zsongató szerelme, a kacatok és a kincsek, minden amit lelkünkben
és létünkben összehordott az idő, sodró, boldogan fickándozó pisztrángoktól és ólákodó rákoktól
nyüzsgő, robogó hegyipatakja. Isten veled gyűrű!!!
